Népi mesterségekről szól ez a játék, olyan szakmákról, amelyek többsége szép lassan kihal. Pedig volt idő, amikor apáról fiúra szállt a tudás és a bölcsesség,…
A 90-es évekhez érkeztünk, amikor a magyar könnyűzene olyan tehetségeket sorakoztatott fel, akik egyfajta könnyűzenei „gyár” „termékei” voltak. Számtalan zenei menedzserek által megálmodott formáció, hasonló,…
Magyarország számtalan olyan településsel büszkélkedhet, amelynek városházája, közigazgatási központja igazi építészeti remekmű. Sőt, az adott települések városképében ikonikusnak számítanak ezek az épületek. Ebben a kvízjátékban…
Elmúlt idők szavai voltak abból az időből, amikor még nem volt minden menci és sirály és azt sem tudtuk, mi fán terem a lol és…
Gyerekkorunk egyik kedvenc bábmeséje volt. Imádtuk, mert valahol mindannyian azt éreztük, egy kicsit mi vagyunk Süsü: a szerethető, a néha hibázó, akinek vajból van a…
Teszteld tudásod, mennyit találtál el 20-ból? Mi a fővárosa ennek a 20 országnak? Összejön a telitalálat?
Vannak olyan filmek, amelyek egészében jelentenek örök emléket. Vannak, amelyeket hangulatunktól függően időnként újra és újra megnézünk. És van sok film, amelyben elhangzik egy mondat,…
Az 1930-as években is volt már szleng, ahogyan a fiatalok beszéltek – és az ő szüleik nem értettek belőle egy mukkot sem. Egy igazán izgalmas…
A televíziózás hőskorában szenzációs mesefilmek, rajzfilmek, bábfilmek születtek. Generációk nőttek fel rajtuk. Ebben kvízjátékban arra vagyok kíváncsi, vajon emlékszel-e még ezeknek a meséknek a betétdalaira?
A legtöbb regényben találhatunk olyan sorokat, amelyeket később idézünk, vagy amelyek annyira mélyen megérintenek, megtalálnak bennünket. A most következő 8 híres regényből az első mondatokat…