A férfi 83 éves volt, a nő 79. Férj és feleség voltak, és olimpiai bajnok műkorcsolyázók. Ludmila Belousova és Oleg Protopopov nem csak otthon alkottak…
Amíg egyes emberek mindent megtesznek azért, hogy a szabályokat megszegve éljék életüket, addig egy másik (jóval szűkebb) csoport éppen azon mesterkedik, hogy minden szabályt betartva…
Minden országnak és kultúrának vannak bizonyos sajátosságai, melyek segítségével ha nagyon akarjuk, tulajdonképpen egyetlen szóval vagy mondattal is összetéveszthetetlenül utalhatunk az adott nemzetre. Sőt: vannak…
Egy vonaton utazol haza, miután megnéztél egy filmet a moziban, és látsz valakit, aki ugyanúgy néz ki, mint a főszereplő, ugyanazon a vonaton. Bár ez…
Jóga gyakorlatokkal sokat tehetünk a testünk és a lelkünk egészségéért és ha úgy érzed vitatkoznál ezzel, akkor a következő képek téged is meg fognak győzni!…
Talán nincs olyan ember a világon, aki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy mit csinálna, ha megnyerné a lottót. Ilyenkor bátran szabadjára tudjuk…
Az 1920-as években írta a délafrikai Solomon Linda és a The Evening Birds énekegyüttessel adta elő zulu nyelven. 1939-ben vették lemezre Johannesburgban. A dal eredeti…
Mi lehet jobb, mint látni valakit, aki megnyert egy nemzeti tehetségkutatót? Egy csomó, egymással szemben álló nyertest nézni, természetesen. Ha azt gondoltad, hogy nyárig kell…
Az esküvők egyik legmeghatóbb pillanata, amikor a menyasszony az édesapjával a táncparkettre lép. Ilyenkor a násznép is meghatódottan figyeli a páros minden mozdulatát. A tánc…
Ha van gyereked és nekiáll esni a hó, akkor jó eséllyel találod magad abban a helyzetben, hogy hóembert kell építened. De mielőtt fognád magad és…