Menü Bezárás

Csak annyira képes egy férfi tisztelni és szeretni, amennyire az anyjában élő nőt szereti és becsüli

A gyermek a szülői mintából tanul leginkább és nem az erőltetett nevelésből. Sokkal többet számít az, hogy mit tesz a szülő, mint az, hogy mit mond, ugyanis a gyermek már egészen kiskorától kezdve másol. A szakértők szerint később felnőttként szüleink mintája alapján választjuk ki lelki társunkat. Vagyis, ha egy lány nagyon közel állt az apjához, akkor akarva-akaratlanul olyan típusú férjet fog keresni magának.

Csak annyira képes egy férfi tisztelni és szeretni, amennyire az anyjában élő nőt szereti és becsüli

Ha az apa úgy bánik a lányával mint egy hercegnővel, a tenyerén hordozza kiskorában, és minden kívánságát teljesíti, akkor később felnőtt nőként is el fogja várni, hogy a párja így viselkedjen vele. És ugyanez igaz a fiúk esetében is, mindig olyan párt keresnek, amilyen az édesanyjuk, tudat alatt mindig hasonlót választanak.

A pszichológusok szerint ahogy a férfi viselkedik az anyjával, úgy fog bánni a jövőbeli párjával is. Légy óvatos, ne tévesszen meg, ha a párod kezdetben nagyon kedves veled, mert idővel minden bizonnyal ugyanúgy fog viselkedni, mint az édesanyjával. Egy nap megmutatja a valódi arcát, és az is megtörténhet, hogy ugyanolyan durván fog bánni veled, mint az anyjával.

Van, aki egyáltalán nem ért egyet ezzel a kijelentéssel, meg van győződve róla, hogy vele ez nem történhet meg, pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a “törvényszerűség” érvényesül általában. Ez pontosan annak köszönhető, hogy már gyerekkorunkban másoljuk a szüleinket, vagyis ők a minták. A fiú egyszer meg kell tanulja tisztelni az életében a legfontosabb nőt, az édesanyját, ha nem tudja tisztelni, akkor soha nem fog tisztelettel bánni később a párjával sem.

Hogyan viselkedik a férfi a párjával?

Ha egy szerető anya mellett nőtt fel

Ha egy férfi olyan családban nőtt fel, ahol szeretet, tisztelet, gondoskodás, odafigyelés volt a fő szempont, akkor később így fog viszonyulni élete párjához is. Ha viszont nagyon össze van nőve anya és a fia, akkor a jövendőbeli mennynek nagyon nehéz lehet, éppen ezért meg kell próbálnia közelebb kerülni az anyósához. Próbálj olyan lenni, mint a lánya vagy a barátnője.

Ha soha nem volt szoros kapcsolatban az anyjával

Ha egy férfi nem kapta meg gyerekkorában az érzelmi kötődést, akkor nagyon ragaszkodhat egy romantikus kapcsolathoz. Úgy fog tekinteni a nőre, mint arra a személyre, aki beteljesíti azt, amit gyerekkorában nem kapott meg. De az is megtörténhet, hogy mivel gyermekkorában nem volt erős kötődési mintája, felnőttként sem fog tudni kötődni.

Ha hiányzott az anyai szeretet

Ha egy férfi nem kapott elég szeretetet az anyjától, akkor nem fogja tudni tisztelni a nőket. Negatív hozzáállása fog kialakulni a nőkkel szemben, úgy fogja érezni, hogy senki sem érdemli meg a szeretetét. Ez a fajta kapcsolat általában egy toxikus anya-fia viszony eredménye.

Ha egy férfi tisztelettel bánik az anyjával, és mindenben segíti

Ha nagyon jó a viszonya az anyjával, és mindenben támogatja, akkor biztos lehetsz benne, hogy veled is így fog viselkedni.

Ha nem túl jó az anya-fia kapcsolat

Ha állandóan veszekednek, semmiben nem értenek egyet, lételemük a kritizálás, sok köztük a nézeteltérés, akkor légy óvatos, mert előbb-utóbb rád is ez vár.