Menü Bezárás

Egy brazil fogorvos ingyen kezeli a szegény emberek fogait

Egy fogorvos, aki igazi jó szamaritánus módjára elkötelezte magát, hogy jót tegyen a közösség érdekében.

Egy brazil fogorvos ingyen kezeli a szegény emberek fogait

A 39 éves brazil fogorvos, Felipe Rossi, célul tűzte ki maga elé, hogy mindenki számára biztosítja a tökéletes mosolyt. Felipe Rossi és csapata azon dolgoznak, hogy körbejárva az országot, olyan szegény embereknek biztosítsanak fogászati kezelést, akik nem tudnák megfizetni azt.

Amellett, hogy több mint 10 brazil szövetségi államban biztosít kezeléseket, több más harmadik világbeli országba is ellátogatott, például Mozambikbe és Kenyába, ahol szintén teljesen ingyen tette tökéletessé a helyiek mosolyát.

Az egész Felipe két barátjával kezdődött, de azóta kinőtte magát a projekt, és időközben a Colgate támogatására is sikerült szert tenni.

Most már havonta utaznak hátrányos helyzetű emberekhez. Csak Brazíliában több mint 20 millió olyan ember él, aki még soha nem járt fogorvosnál.

Felipe 2016-ban a Mission Africa nevű civil szervezettel utazott Mozambikbe, és ez az út arra ösztönözte, hogy létrehozza saját kezdeményezését. Így született meg a Por1sorriso alapítvány, amelynek jelenleg több mint 20 alkalmazottja és 4 ezer önkéntese van.

Felipe azt mondja, ugyan ő alapította a szervezetet, de mindannyiuk munkája egyaránt benne van, és nagyra értékeli a csapatot.

Az egyik páciens, Terri Rimmer egy fekete lyukhoz hasonlította az életét, mielőtt rendbe hozták volna a fogait. Rossz fogai komoly akadályt jelentetten neki az evésben is, sok kedvenc ételéről le kellett mondania. Ezenkívül a csoportképek is mindig kellemetlenséget jelentettek neki, mert az emberek folyton azt várták tőle, hogy mosolyogjon, de ő szégyellte a fogait.

Rossinak el kellett távolítani Terri összes fogát, és új csontokat kellett beépítenie egy rendkívül bonyolult és összetett műtéttel, ezután hónapokba telt, mire Terri teljesen felépült. Sok fájdalomban volt része az implantátumokkal és a csavarokkal a szájában.

Az élete azóta gyökeresen megváltozott, és most már újra magabiztos lehet bármilyen társaságban. Elmondása szerint az emberek most melegebben üdvözlik, és szívesebben elegyednek vele szóba.

Terri azt is elmondta, miért volt olyan kétségbeejtő a helyzete azelőtt. 2005-ben súlyos depresszión esett át, miután elveszítette rákos élettársát. Ekkor felhagyott a fogmosással, és az öt különböző gyógyszer szedését is abbahagyta, amit a depresszió és a szorongás kezelésére írtak fel neki.

Az embereknek nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a szájhigiéniára, hiszen az jelentős hatással van az életükre. Elsősorban az egészség megőrzése szempontjából fontos, de az önbizalom szempontjából sem elhanyagolgató.

A leggyakoribb kozmetikai fogászati beavatkozások:

  • Implantátumok
  • Fogfehérítés
  • Fogpótlás fogászat koronával
  • Különböző fogászati betétek (inlay, onlay)
  • Kompozit tömések

Rossi segített gyönyörű mosolyt varázsolni az emberek arcára, visszaadta a hitüket és az önbizalmukat, hogy nagyobb célokat tűzhessenek ki maguk elé az életben.