Egy férfi Kína Kujcsou tartományában elképesztő kitartásról adott tanúbizonyságot. 36 éven át dolgozott azon, hogy kanálist ásson a hegyoldalban, és így vizet juttathasson a falujába.
1959-ben Caowangba faluban súlyos szárazság vette kezdetét. Majdnem minden vízforrás eltűnt, egyetlen kút kivételével, és a rizsföldek is kiszáradtak, így az emberek mindennapi megélhetése veszélybe került. Az a kevés maradék ivóvíz nem volt elég a falu lakosainak.
A szárazság a következő években sem hagyott alább, és sok helybéli a távozást fontolgatta. A megoldás ötlete végül egy akkor 23 éves férfi fejéből pattant ki. Huang Dafa elhatározta, hogy megás egy 10 km hosszú kanálist a hegyoldalban, és így látja el ivóvízzel a falut.
A tervet azonban nehéz volt kivitelezni, a meredek sziklás hegyoldalon. Huang Dafa és a többi falubéli munkához láttak, de tíz év megfeszített munka után kénytelenek voltak abbahagyni a munkát a rendkívül nehéz körülmények miatt.
Huang Dafa azonban nem adta fel. Mérnöki képesítést szerzett, és egy megvalósíthatóbb tervvel tért vissza szülőfalujába.
Az 1990-es évek elején a férfinak sikerült ismét meggyőznie a helyieket, hogy folytassák a munkát, és így 1995-ben elkészült az új kanális, amin keresztül folyni is kezdett a víz a faluba.
36 éves munkával Huand Dafa sikeresen megoldotta az 1200 fős település vízellátását, ugyanakkor arról is gondoskodott, hogy a világtól elszigetelt faluba bevezessék az elektromos áramot, még ugyanabban az évben, amikor a kanális elkészült.
A férfi most 82 éves, és az emberek igazi hősnek tartják. Sokan egy mitológiai hőshöz, Yu Gonghoz hasonlítják, akinek eltökéltsége arra késztette az isteneket, hogy elmozdítsák az útjából a hegyeket.