Menü Bezárás

Egy házaspár különleges fotózással ünnepelte a 60. házassági évfordulóját – az esküvői ruháikat viselték

Egy nebraskai házaspár különleges fotózással ünnepelte 60. házassági évfordulóját. Évtizedekkel azután, hogy Lucille és Marvin Stone fogadalmat tettek egymásnak, most lehetőségük nyílt arra, hogy elővegyék a szekrényből az esküvőn viselt ruhákat, és újra felvegyék azokat. A menyasszonyi ruha igazán különleges darab, mivel Lucille saját maga varrta meg kézzel, még 22 éves korában.

„A legtovább az 52 gomb felvarrása tartott, amik az ujjakon és a hátrészen vannak.” – mesélte Lucille. De most, évekkel később, sikerült belebújnia ugyanabba a ruhába, és elragadóan festett férje mellett, aki szintén remekül nézett ki klasszikus öltönyében és csokornyakkendőben.

A fotózás Lucille ötlete volt, aki azt mondta: „Marvin is úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne készíteni egy képet.” A fotós, akit felkerestek, Katie Autry, örömmel vállalta a megbízást. „Az esküvői fotózás nem a szakterületem, de mindent megtettem, hogy újraalkossam az esküvői fotóikat.” – mondta Autry.

A fotós azt is elmondta a Good Morning Americának, mennyire meglepődött, amikor megtudta, hogy Lucille-nak és Marvinnak is megvan még az eredeti esküvői ruhája, és nagyszerű ötletnek tartotta, hogy ezeket viseljék a fotózásra.

Lucille beismerte, hogy némi változtatásra volt szükség a ruhán, ami a derékbőséget illeti, hiszen házasságuk alatt három gyereknek is életet adott. „Kitoldottam egy kis fehér szatén betéttel, ami illett az anyaghoz.” – mondta. A változtatásokat nem volt nehéz kivitelezni, mivel Lucille gyermekkora óta varr. Ami a vőlegényt illeti, az öltöny még mindig tökéletesen illet rá.

„Akkor vett magának egy új öltönyt, amelyet az esküvő után is sokszor viselt.” – mesélte Lucille. A fotózás napján a 81 éves nő egy virágcsokorral a kezében állt 88 éves férje oldalán a naplementében, és mindketten nagyszerűen festettek. Autry tökéletesen megörökítette időtlen szerelmüket, és feltöltötte a képeket a Facebookra, hogy az egész világ láthassa. „Azt hiszem, nagyon sokan látták a történetüket, és ez valami igazán új és felüdítő dolog volt.” – mondta a képekről, amik gyorsan elterjedtek a közösségi oldalon.

„Nagyszerű volt, hogy része lehettem a kettejük közötti interakciónak.” – mondta Autry az Insidernek. „Látszott, hogy kötődnek egymáshoz, és ahogy elnéztem őket, teljesen nyilvánvaló volt, mennyire törődnek egymással. Olyan aranyosak voltak, nem túl gyakran látni ehhez hasonlót.” Manapság egyre ritkábbak a tartós házasságok, és Autry érthető módon kíváncsi volt, mi lehet 60 éve tartó házasságuk titka.

Lucille és Marvin megosztották vele az 5 aranyszabályt, amit mindig szem előtt tartanak:

  • Dolgozzatok keményen.
  • Legyetek kedvesek egymáshoz.
  • Gondoljátok meg, mielőtt kimondanátok valamit.
  • Támaszkodjatok egymás erősségeire, hogy felülkerekedjetek a gyengeségeken.
  • Legyen erős a hitetek.

Amikor megismerkedtek, Lucille és Marvin ugyanabban az iskolában tanítottak Nebraska egyik kisvárosában. Míg Lucille háztartástant tanított, addig Marvin matematikát, angolt és geometriát. Egy évvel később, 1960. augusztus 21-én házasodtak össze.

„Egy kis vidéki templomban volt a szertartás, ami ma már nincs meg, ezért az a kép igazán értékesek a számunkra.” – mondta Lucille az esküvői fotóról. Ma, 6 évtizednyi házasság után 3 gyerekük, 6 unokájuk és 4 dédunokájuk van. Lucille azt mondja, még mindig ugyanúgy érez a férje iránt, mint amikor oltár elé álltak, de azt is hozzátette, hogy a házasságuk nem volt egy könnyű délutáni séta.

„Voltak hullámvölgyeink, és szeretném kihangsúlyozni, hogy a házasságunk nem volt tökéletes. De amikor találkozol valami nehézséggel, megoldod, és mész tovább. Szerintem azzal a gondolattal kell megkötni egy házasságot, hogy az egy életre szól, míg a halál el nem választ. Szerintem egyikünk sem gondolta ezt másként az elmúlt 60 évben.” – magyarázta Lucille. Függetlenül attól, hogy a pár milyen figyelmet kapott a közösségi médiában a káprázatos évfordulós fotók miatt, Lucille és Marvin egyszerűen csak hálásak azért, hogy ott vannak egymásnak.

„Igazán áldottnak érzem magamat a családommal, a lehetőségekkel, amiket kaptam és a barátaimmal, és azt hiszem, Marvin is ugyanígy érez.” – mondta Lucille.

Forrás