Menü Bezárás

Egy kísérlet során 5 önkéntest zártak el a külvilágtól öt napra – egyikük négy óra után sírva feladta

Az önkénteseket egy kis szobába zárták, mindössze három, nem elektronikus személyes tárggyal, egy WC-vel és elegendő élelemmel.

Az internet, a mobiltelefonok és a közösségi média korában ritkán fordul elő, hogy az emberek senkivel ne érintkezzenek. A brit Channel 5 tévécsatorna egyik műsora azonban pontosan azt akarta megmutatni, mi történik, ha öt önkéntest öt napig elzárnak a külvilágtól.

Az In Solitary: The Anti-Social experiment című műsorban öt önkéntes vett részt, akiknek külön szobákban, egyedül, mindenféle technológiai eszköz nélkül kellett tölteniük a kísérlet öt napját. Az egyik önkéntes számára a kihívás túl nagynak bizonyult, és alig négy óra elteltével feladta, egy másik pedig 24 órán át bírta a bezártságot.

A 28 éves Lloyd, aki állványozómunkásként dolgozik, és a közösségi média valóságos függője, azért vett részt a kísérletben, hogy egy ideig távol maradjon az okostelefonjától.

A blogger Lucie házassága alig négy hónap után összeomlott, és azért vállalkozott a kihívásra, mert látni akarta, elég erős-e hozzá.

Egy kísérlet során 5 önkéntest zártak el a külvilágtól öt napra - egyikük négy óra után sírva feladta
Charmayne 4 óra után sírva adta fel a kísérletet.

A 28 éves Charmayne, aki ápolónőnek tanult, be akarta bizonyítani, hogy nem túl igényes.

George, egy televíziós műsorvezető és Sarah, egy 36 éves egyedülálló édesanya szintén próbára akarták tenni az akaraterejüket.

Georgenak az volt a legnehezebb, hogy nem tudta eldönteni nappal van, vagy éjszaka. 24 óra után ő is feladta.

Charmayne mindössze néhány órával a kísérlet kezdete után rettenetesen unatkozni kezdett, hamarosan sírva fakadt, és arra panaszkodott, mennyire magányos. Még azt a levelet is felbontotta és elolvasta, amit a férje írt neki, pedig ezt csak félúton kellett volna megtennie.

„A pánik környékez. Egyszerűen képtelen vagyok erre. Csak haza akarok menni.” – mondta Charmayne könnyek között. Miután egy ideig gyötörte magát, végül meghozta a döntést, és mindössze négy óra elteltével megnyomta a pánikgombot, amivel jelezte, hogy kiszáll a kísérletből.

Sarah is szorongott, de kibírta az 5 napot.

Következőként, George, a televíziós műsorvezető tört meg, akit a leginkább az zavart, hogy nem tudta megállapítani, hogy éjszaka van, vagy nappal. Egy ponton kiabálni kezdett a lámpákkal, és azt mondta: „Ha öt napig itt kell ülnöm, ki fogok készülni.” 24 óra elteltével végül ő is úgy döntött, hogy feladja a kísérletet.

Így már csak Lloyd, Lucie és Sarah maradtak. Sarah is szorongott, sőt, egy idő után úrrá lett rajta a paranoia, és betolakodóktól kezdett tartani, egy ponton pedig még hányni is kezdett. A producerek annyira aggódtak miatta, hogy azt fontolgatták, kivonják a kísérletből, de Sarah végül leküzdötte a félelmeit, és befejezte az ötnapos kísérletet.

Lloyd unatkozott, de kibírta az 5 napot.

Lloyd, aki a kamerákkal való beszélgetés taktikáját alkalmazta, és Lucie, aki a művészetben merült el, és rengeteget rajzolt, szintén kibírták mind az öt napot.

Lucie unalmában elkezdett rajzolni.

Mind a három önkéntes, aki befejezte a kísérletet, egyetértett abban, hogy bár nagyon nehéz volt, ez az élmény mindenképpen a jó irányban változtatta meg őket. Forrás