Menü Bezárás

Egy olasz nő naponta 1600 kilométert utazik, hogy munkába menjen: “A vonat olcsóbb, mint a milánói albérlet”

Giuseppina Giuliano, egy 29 éves olasz nő naponta mintegy 1600 kilométert utazik munkába és vissza. Nápolyban él, az iskola, ahol gondnokként dolgozik viszont Milánóban van – számol be róla az Il Giorno.

Mivel nem engedheti meg magának, hogy Milánóban lakbért fizessen, Giuseppina szeptember óta, amikor megkapta a munkát, ingázik. Az időbeosztása irreálisnak tűnik. Fél négykor ébred, megreggelizik, majd elindul a buszhoz, amely a házból, ahol a szüleivel él, a központi pályaudvarra viszi.

Onnan 5.09-kor száll fel a nagysebességű vonatra, amely 9.23-kor érkezik Milánóba. 10.00-kor kezdi a műszakját, és hét óra után már hazafelé tart. A vonatra 18.20-kor száll fel, és 23.00 körül érkezik haza.

A vacsorát a vonaton fogyasztják el, így csak annyi a dolga, hogy felkészüljön egy újabb ingázós napra.

Egy kétszobás milánói lakásért Giuseppinának havonta körülbelül 1800 eurót kellene fizetnie, amire nincs pénze, mivel a fizetése alig több mint 1160 euró. Ezért inkább ingázik, amiért havonta körülbelül 400 eurót fizet. Előre megveszi a vonatjegyeit, és így utazási pontokat gyűjt.

Giuseppina már megszokta az új napirendjét, és azt mondja, nem bánta meg a döntését, hogy Nápolyban maradt a szüleivel.

“A munkám egyáltalán nem zavar, ahogy a vonatozás sem. Mindenki szabadon eldöntheti, hogyan akarja alakítani az életét, és én meghoztam a döntésemet” – mondja a szupernavigátor.

Azonban gyermekkora óta tüdőbetegségben szenved, és azt mondja, hogy idővel nem fog tudni megbirkózni a fáradtsággal: “Most még fiatal vagyok, és el tudom viselni, de ahogy telnek az évek, nem hiszem, hogy képes leszek rá.”

Miután megjelent a sajtóban, a története vírusként terjedt el. Mindenki csodálkozik, hogyan lehetséges ennyi órát elveszíteni a napból csak a munkába járással.

Giuseppina most abban reménykedik, hogy lenyűgöző története eljut valakihez, aki tisztességes albérletet tud felajánlani neki.

“Talán azok között az emberek között, akik hallották a történetemet, van valaki jószívű, akinek van egy szobája vagy egy kis lakása Milánó közelében, és szívesen kiadná nekem” – mondja.