Menü Bezárás

Egy vállalkozó felépítette Noé bárkáját: “Lehet, hogy ijesztőnek hangzik, de én el tudom képzelni, hogy egyszer még szükség lehet erre a bárkára”

Biztos, ami biztos! Ez a vállalkozó elkészítette Noé bárkáját, mert szerint a Bibliában leírt özönvíz-áradás könnyen megismétlődhet!

Johan Huibers holland üzletember, vállalkozó, 1,6 millió dollárt költött arra, hogy megépíthesse Noé bárkájának hű mását. A hívő férfi odafigyelt arra is, hogy a szerkezet méretei teljesen megfeleljenek a Bibliában leírtakéval, így mára elkészült ez az úszó csoda, amely 2500 tonnát nyom, 5 emelet magas, és akár 5 ezer ember is elfér rajta.

A bárkában kialakítottak egy konferenciatermet, interaktív múzeumot, és persze csodás fából készült állatpark is várja a látogatókat, van ott gorilla, krokodil és elefánt is.

“Lehet, hogy ijesztőnek hangzik, de én el tudom képzelni, hogy egyszer még szükség lehet erre a bárkára, amiről a Bibliában is szó van” – nyilatkozott a férfi a brit Daily Mail lapnak.

A bárkát 6 évvel ezelőtt építette az üzletember, eredetileg azt tervezte, hogy ezzel fogja megtenni 2016-ban azt a 8 ezer kilométeres utat, amely Brazíliáig vezet, a nyári olimpia helyszínére. Azonban ezt a tervet elvetette, mert túl sokba kerültek volna a hajózási költségek. A bárka Amszterdamtól délre, Dordrecht városban látható.

A férfi most azt tervezi, hogy bárkájával Izraelbe utazik, ehhez adományokból szeretné összegyűjteni a pénzt, ami 1,3 millió dollárra rúg.

“Imádom Izraelt, az ott élő embereket, a csodás tájat, ezért logikus számomra, hogy azt szeretném, ha a bárka eljutna a Szentföldre” – mondta Johan.