Menü Bezárás

Elszabadultak az indulatok a Farm VIP-ban: üvöltözésig fajult Simor Olivér és Anger Zsolt balhéja

Alaposan felkavarta az állóvizet a Farm VIP legutóbbi adása. A sárga csapatban már korábban is érezhető volt a feszültség, ám ezúttal Simor Olivér és Anger Zsolt között annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a vita végül hangos kiabálásba és káromkodásba torkollott.

Pedig a nap elején még egészen más miatt került Olivér a figyelem középpontjába. Birkanyírás közben az egyik állat érzékeny helyen rúgta meg, ami láthatóan komoly fájdalmat okozott neki. Németh Kristóf később a háta mögött tett rá egy csípős megjegyzést:

– Ezt KMK-snak hívták a régi világban, ez a közveszélyes munkakerülő – szólt be Olivérre.

A mondat azonban eljutott Olivérhez is, aki nem akarta annyiban hagyni a dolgot. Szembesítette Kristófot és Anger Zsoltot, mert tudni akarta, miért érzi úgy, hogy folyamatosan ő van a célkeresztben.

A tisztázó beszélgetésből azonban nem lett békülés. Kristóf és Zsolt szerint Olivér maga is sok konfliktust idéz elő, miközben Olivér azt kifogásolta, hogy a kritikákat nem mindig közvetlenül neki mondják el.

A csapaton belüli bizalmatlanság ekkor már szinte tapintható volt.

Béres Anett és Anger Zsolt viszonya sem alakult jól. Anett úgy érezte, hogy a színész gyanakszik rá, Zsolt pedig jelezte, hogy a továbbiakban nem szeretne baráti kapcsolatot fenntartani vele.

Az este legnagyobb összecsapása azonban még csak ezután következett.

Simor Olivér és Anger Zsolt egymásnak feszült

Vacsora közben Olivér ismét szóba hozta a csapaton belüli problémákat, majd indulatosan kérte számon Zsoltot:

– Gátolom b.szd meg a csapatot szerinted? – bukott ki Olivérből.

Anger Zsolt sem maradt csendben, és egyből visszavágott:

– Mi vagy te, Sztálin? Vagy Rákosi? Azon nevetek öcsém, amin akarok!

Innentől gyakorlatilag elszabadultak az indulatok. A két férfi egyre hangosabban vitatkozott, a szóváltás pedig rövid idő alatt káromkodással tarkított üvöltözéssé változott.

– Nem érdekel, min nevettél b.szd meg! – förmedt rá Zsoltra Olivér magából kikelve.

Zsolt közben azt próbálta tisztázni, hogy csak azokért a mondatokért hajlandó felelősséget vállalni, amelyeket valóban ő mondott:

– Én minden k.rva szóért vállalom a felelősséget, de amit más mond, hogy én mit mondtam, azért nem vállalom a felelősséget.

A vita során Kriston Péter neve is előkerült. Zsolt arra utalt, hogy olyan információk juthattak el Olivérhez, amelyek nem közvetlenül tőle származtak. Olivér a kamerák előtt is indulatosan beszélt a történtekről, és úgy vélte, hogy Peti a háttérből is hozzájárult a konfliktus kirobbanásához.

A sárga csapat tagjai számára ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyetlen rosszul sikerült mondat okozta a robbanást. Több korábbi sérelem és nézeteltérés gyűlt össze, amelyek ezen az estén egyszerre kerültek felszínre. Kenéz Nóra is arra utalt, hogy meglepte, milyen sokáig sikerült elkerülniük egy ekkora összecsapást.

A piros csapatnál sem volt béke

Nem csak a sárgáknál alakult ki komoly feszültség. A piros csapatban Horányi Juli és Lorenzo Tanó kapcsolata került mélypontra.

Juli nyíltan közölte Lorenzóval, hogy csalódott benne, és már nem látja értelmét annak, hogy megpróbálják rendezni a viszonyukat.

– Én most már nem barátkozok vele. Minek, hogy megint a hátamba szúrja a kést? – akadt ki az énekesnő.

A Farm VIP-ban tehát egyre nehezebb félretenni a személyes ellentéteket. A verseny előrehaladtával nemcsak a feladatok jelentenek kihívást a játékosoknak: úgy tűnik, az egymás között felgyülemlett sérelmek kezelése legalább akkora próbatétellé vált.