Menü Bezárás

Emlékszel még rá? Így szavalta Antonio Banderas József Attilát!

A 1992 és 1997 között futó Friderikusz-show számos emlékezetes pillanattal ajándékozta meg a nézőit. Megfordult már a stúdióban a Dallas J.R.-jaként ismert Harry Lagman vagy a szépségéről híres Claudia Schiffer, de Jean-Claude Van Damme és a hazaiak közül Gábor Zsazsa is szórakoztatta a magyar közönséget. Mind közül azonban a legizgalmasabb Antonio Banderas színre lépése volt, akit nem mindennapos kihívás elé állított a furfangos műsorvezető.

Emlékszel még rá? Így szavalta Antonio Banderas József Attilát!

Amikor a spanyol színész elfogadta a meghívást, még nem tudta, hogy József Attila egyik legismertebb versét kell majd elszavalnia – első olvasásra! Banderas annyi segítséget viszont kapott Friderikusztól, hogy a Tiszta szívvel verssorait anyanyelvén olvashatta, így a színésznek mindössze a színpadiasságra kellett odafigyelnie.

Antonio Banderas gyorsan rátapintott a szavak súlyára… A vers mélysége láthatóan a hatása alá kerítette a színészt, aki gyönyörűen szavalta el a négyversszakos költeményt. József Attila Tiszta szívvel című verse 1925-ben született, és bár lendületes, fiatalos vers, melyből csak úgy árad az erő, mégis benne rejlik a költő összes lelki és testi nyomorúsága, na meg a háború utáni nemzedék sorstalansága.