Menü Bezárás

Gina Lollobrigida tökéletes alakja annak idején igazi etalonnak számított – így néz ki most a 92 éves színésznő

Gina Lollobrigida sikeres karriert futott be színésznőként, de szobrászként és fotóművészként is sikereket ért el.

Az 1927-ben született színésznő édesapja bútorokat készített, édesanyja pedig ezek eladásával foglalkozott.

18 éves korában Gina családjával együtt Rómába költözött, és utcai karikaturistaként kereste a kenyerét. A filmes karrier véletlenül vált élete meghatározó részévé, ugyanis a festészet és a szobrászat eredetileg jobban érdekelte. Egyik nagy álma az volt, hogy a római színházak színpadán énekelhessen.

Így kezdett el színészetet tanulni, és a hangját is tökéletesítette. Ebben az időben kezdett filmes felkéréseket kapni, de Gina visszautasította az ajánlatokat.

92 éves Gina Lollobrigida! Így néz ki ma a gyönyörű színésznő

Első kisebb szerepét édesanyja unszolására vállalta. Miután Gina harmadik helyezést ért el a Miss Italia szépségversenyen 1947-ben, már komolyabb szerepekkel is megkeresték.

Lisa Helena Fellini szerepében a Mr. Szeptember (Come September) című filmért Golden Globe díjat is kapott.

60 éves koráig az olasz színésznő számos filmben szerepelt, ezután inkább a fotóművészetnek és a szobrászatnak szentelte az életét.

Gina még most is, több mint 90 évesen részt vesz különböző eseményeken és gálákon. Abban reménykedik, hogy neki is olyan hosszú élete lesz, mint a nagynénjének, aki 113 évesen hunyt el, és az egyik leghosszabb életű olasznak számít.

91 éves Gina Lollobrigida! Így néz ki ma a gyönyörű színésznő

Fiatal korában a 165 centi magas színésznő 50 kilót nyomott, és igazi darázsdereka volt (59 centi). Minden nő olyan alakra vágyott, mint az övé.

92 éves korában Gina Lollobrigida még mindig fantasztikusan néz ki. Azt mondja, szépségének egyik titka a következő: „A szerelem a legjobb kozmetikum.”

Forrás