Menü Bezárás

Gólyahír! Szoboszlai Dominik apuka lesz – kiderült, mikorra várják a babát

Góllal jelentette be Szoboszlai Dominik, hogy apuka lesz

Gólyahír a pályán és azon túl is: Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott középpályása első gyermekét várja feleségével, Buzsik Borkával. A boldog eseményt egy különleges gólörömmel jelezte a Brighton elleni bajnokin, amikor a félidő hosszabbításában szerzett találata után nem a szokásos mozdulatokat választotta, hanem a klasszikus „baba-ünneplést” mutatta be: ujj a szájba, majd labda a mez alá – egyértelmű jele annak, hogy úton van a baba.

A pályán adott jelzés után perceken belül jött a „hivatalos” megerősítés is: Buzsik Borka Instagram Storyjában osztott meg egy fotót a pillanatról, mellé szívecske és baba emoji került. Közleményre nem volt szükség – a kép mindent elmondott. Az örömhírt perceken belül felkapta az internet: gratulált a Liverpool hivatalos oldala, reagált Fabrizio Romano is, és természetesen a rajongók sem fukarkodtak a jókívánságokkal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Liverpool Football Club (@liverpoolfc) által megosztott bejegyzés

A pár kapcsolatát tavaly nyáron hozták nyilvánosságra, amikor Amalfi partjain romantikáztak – nem is akárhol: a Bors szerint a környék egyik legdrágább szállodájában, ahol egyetlen éjszaka ára vetekszik egy kisebb átigazolás összegével. A nagy bejelentést idén március 25-én tették meg, amikor titkos esküvőjük után egy fekete-fehér fotót posztoltak Budapestről – a képen nem csak ők, de az összes gratuláló komment is mosolyt csalt az arcokra.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka első közös gyermeke nyáron érkezik. A játékos magánéletét ritkán osztja meg, de most olyan pillanatot mutatott meg a világnak, amely még a legkeményebb szurkolókat is meghatotta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szoboszlai Dominik (@szoboszlaidominik) által megosztott bejegyzés