Menü Bezárás

Gondolnád, hogy 57 éves lesz?

Aki látta a kezdet kezdetén az első részeket, annak hihetetlen, hogy ennyi idő telt el, és Mazsola lassan „védett korba” lép…

Képileg már ugyan elavult, de mondandójában ma is aktuális, időt álló sorozat – ami ha megjelenik a képernyőn, a gyerekek biztos, hogy azonnal csak arra figyelnek, és mai napig igazi kedvencek a szereplők – a tökházikóval együtt.

Mert azért kész rejtély, hogy egy malac hogy fér be bútorokkal együtt egy tökbe. Hisz, hogy egy manó ott lakik, az érthető, az mindent megtehet.
A  sorozat előtt a tévében még csak felolvasták a tévébemondók az esti mesét a gyerekeknek.

Bár az is egy kész csoda volt, na de azért mese felolvasást otthon, és a rádióban is hallgattunk.

Újdonság volt, hogy bábok szórakoztatták a gyerekeket, és ezt az örömet Bálint Ágnes szerezte nekünk.

A sorozat főszereplője Mazsola volt, a kismalac, ő olyan volt mint egy igazi gyerek, Manócska pedig a felnőtt, aki szereti, gondoskodik róla, és neveli.

Fáradhatatlanul magyaráz neki.

Besegít még ebben neki Varjú bácsi is, aki teljesen olyan, mint egy nyugodt nagybácsi.
Először 1963. november 6-án láthattuk ezt a szeretni való kismalacot, tehát pont ma – ki mondani is sok, 56 éve…

A két főszereplőt Havas Gertrúd és Bölöni Kiss István mozgatta, és ők kölcsönözték hangjukat is.

Sajnos tragikus haláluk vetett véget ennek az aranyos bábfilmnek, képtelenség lett volna pótolni őket, más hangján már nem lettek volna igaziak a figurák.

Mazsola Bródy Vera kis duzzogó malac rajzából kerekedett ki.

Manócska alakja pedig vonatozásai során formálódott meg benne.

A kismalac a sorozatban pont olyan, mint egy gyerek, rosszcsont is, de jószívű is, sokszor lusta, máskor élén, sokszor unatkozik, máskor meg kibújik a bőréből.

De érdeklődő, cserfes.

Aztán az első részek után úgy döntöttek, hogy jó lesz, ha egy másik kisállat is érkezik a

házba, így jött képbe Tádé.

Így aztán már minden olyan helyzetet el tudtak játszani, ami kistestvér érkezésekor történhet otthon.
Így aztán a gyerekek magukra ismerhettek, könnyen tudtak azonosulni a bábokkal.

Már a történet írásakor tudták, hogy Mazsolát csak egyedül Havas Gertrúd formálhatja meg. Neki volt az az igazi, kisgyerekes, durcás hangja, amivel saját magunk is elképzelnénk Mazsolát.  És tényleg elképzelhetetlen, hogy ne az ő hangján szólaljon meg.

Úgyhogy a két főszereplő sajnos meghalt, nem folytatódott a sorozat, ám emlékük kedvenc mesénkben örökké élni fog.