A kerti paradicsom szezonban, vagyis augusztus végén, jó esetben annyi termést hoz, hogy a kis kerttel rendelkezők csak fogják a fejüket, hogy mit is kezdjenek vele.
Az ügyes háziasszonyok évről-évre rengeteg paradicsomlevet készítenek. De mit tehet az, aki üvegekbe zárná a nyár legfinomabb ízeit, de nem akar órákat tölteni a kályha mellett?
Mutatunk egy nagyon gyors, és sokáig elálló paradicsomlé receptet. Nem kell sokat bíbelődni vele, ráadásul főzni sem szükséges, és a tartósítószer is elmarad belőle. Ilyen nincs is! – mondanánk egyből, pedig van!
Hozzávalók:
- paradicsom,
- tisztára mosott üvegek,
- szükség esetén celofán.
Elkészítés: az üvegeket mossuk ki alaposan forró vízzel, majd szárítsuk ki őket. Ha van olyan, amelyikhez nincsen kupakunk, akkor celofánt használjunk a lekötéshez. Az ép paradicsomokat alaposan mossuk meg, majd a végeiket vágjuk be X-alakba. 5-6 darabot dobjunk a lobogó vízbe, majd 2-3 perc múlva vegyük ki, és húzzuk le a héjat róluk.
Tegyük a paradicsomokat egy fazékba, majd egy botmixerrel turmixoljuk össze. Ezután kb. 5 percig forraljuk a paradicsomot, épp annyi ideig míg felforr, és már meregethetjük is az előkészített üvegekbe. Vigyázzunk arra, hogy a kupakokat maximálisan csavarjuk rá az üvegekre, majd ezután tegyük őket száraz dunsztba. Erre a legalkalmasabb egy jó nagy fotel, meleg takarókkal kibélelve.
Nem kell rá semmilyen tartósítószer, még akkor sem, ha celofánt kötöztünk az üvegek tetejére. Ha rendesen elmostuk az üvegeket, és jól rázártuk a kupakot, akkor garantáltan nem fognak megromlani.