Menü Bezárás

Kilenc éves és decemberben diplomás mérnök lesz – már a mesterin gondolkozik

Egy alig kilenc éves gyerek Belgiumban hamarosan befejezi tanulmányait az Eindhoveni Műszaki Egyetem villamosmérnöki szakirányán.

Laurent Simons, aki tanárai szerint „egyszerűen rendkívüli”, 2019 decemberében fejezi be alapfokú tanulmányait az egyetemen, és ez még nem minden.

A gyerek mesteri diplomát is szeretne szerezni, és közben orvostudományt is tanulna, nyilatkozta az édesapja a CNN-nek.

A szülők, Lydia és Alexander Simons, elmondták, a nagyszülők már korábban megfigyelték, hogy a gyereknek különleges adottságai vannak, de ők azt hitték, túloznak.

„Észrevettek valami nagyon különlegeset Laurent-ben” – mondta Lydia.

A gyerek tanárai pedig egyenesen azt mondták a szülőknek, hogy Laurent zseni, a szó szoros értelmében.

Ezután számos tesztet végeztek el, a kisfiú úgy szívta magába a tudást, mint egy szivacs. Lydiának megvan a saját elmélete a kiváltó okokkal kapcsolatban: „Nagyon sok halat ettem a terhesség alatt” – viccelődött.

Laurent a CNN-nek elmondta, az elektrotechnika a kedvenc tantárgya, és emellett orvostudományt is tanulni fog.

„Azt hiszem, a kutatásra kell fektetni a hangsúlyt, és a megszerzett tudás segítségével új dolgokat kell felfedezni.”

Miközben Laurent nyilvánvalóan gyorsabban tanul, mint társai többsége, a szülei arra is igyekeznek odafigyelni, hogy más dolgoknak is tudjon örülni.

„Nem akarjuk, hogy túlságosan komoly legyen. Azt tesz, amit csak szeretne.” – mondta Alexander. „Meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy gyerek tudjon maradni, de a tehetségét is tudja kamatoztatni.”

Laurent elmondta, szeret játszani a kutyájával, Sammy-vel, és telefonos játékokat is játszik, akárcsak más gyerekek.

Viszont, a legtöbb kilenc éves gyerekkel ellentétben, ő már arra is gondolt, mihez szeretne kezdeni az életben: mesterséges szerveket akar fejleszteni.