Ezek a házak valamikor az ötvenes években jelentek meg először. Pontosabban nem teljesen, mert már a negyvenes években is épült belőlük, de még nem tömegesen.
Alapvetően 10×10-esnek épültek, persze voltak kisebb változtatások, de nagyjából egy sémával: előszoba, abból nyílóan kamra, fürdőszoba, szemben a konyha, oldalt pedig a két szoba egybenyílóan. Vagy három.
Variációja lehetett még a külön szobabejárat, és a konyha szobákkal szembeni helye.
Azonban egy dologban mindegyik azonos volt, két szoba az utcára nézett.
Ebben az időben még széntüzelésre rendezkedtek be, a házak kéményesek voltak, egy kéménnyel két helyiséget fűthettek egyszerre.
Persze jó volt ez akkor, erre volt pénz, és az emberek ki akartak lépni a múltból, a régi építkezési – szerintük elavult – stílust maguk mögött akarták tudni, és itt volt a kezükben egy olyan lehetőség, amit viszonylag kevés pénzből meg lehetett valósítani.
Milyen hatalmas lépés volt az egy munkásembernek, hogy saját erőből, esetleg OTP kölcsönnel – saját házat tudott építeni! Előtte együtt élt több generáció, az idősek beleszóltak a fiatalok életébe, bár az is igaz, hogy segítséget kaptak tőlük sok mindenben. Ilyen előtte nem volt, nem volt rá lehetőség, hogy külön életet kezdjenek. Ugyanígy a parasztság is több generáción át ugyanabban a házban lakott. Nagy váltás volt, hogy immár saját maguk is tudnak építkezni, és úgy gondolták, hogy ez az új forma kifejezi azt, hogy végre más világ van. Maguk mögött hagyják a régit, és az újjal egy jobb világ jön.
Szomorú, hogy mára az utódok jobbára szégyellik ezt az építményt… Aztán persze rájöttek, hogy nem minden fenékig tejföl, egy kétkeresős családnak fenntartani egy házat, fizetni a részleteket azért nem olyan könnyű, és hát azért néha csak jó volt az idősebb a háznál.
Rengeteg ház épült ebben a „stílusban”, és már a hetvenes években sok kritika érte, ennek ellenére még legalább tíz évig sokan húztak ilyen házat fel.
Eleinte az árvíz sújtotta településeket terjedt el ez a forma, hirtelen kellett sok épületet tető alá hozni a károsultak számára, viszonylag költséghatékonyan.
Aztán a városok munkásai átvették ezt, a hetvenes években egy menyasszonypénzből fel lehetett húzni egy épületet kalákában – ha a telek amúgy meg volt.
Az ötvenes-hatvanas években sok falusi beköltözött a városba a jobb élet reményében. Úgy gondolták: hátuk mögött hagyják a földtúrást, inkább dolgoznak havi fizetésért, könnyebb élet lesz. Hogy az lett, vagy sem – azt már csak ők tudják, de hozták magukkal a Kádár-kockák stílusát.
Sokan felújították ezeket, egy kis ügyeskedéssel mutatósra sikeredett változatok is születtek, ezek és a toldott, még a régi parasztház egy részét megtartott épületek nem is ütnek el annyira a régi magyar faluképtől mint a modern, de valahogy a magyar szokásokhoz, kultúrához nem passzoló óriás, többgenerációs sokszor akár mediterrán stílusú, vagy kastélyra emlékeztető hatalmas hodályok.
A Filmhíradók Online videója 1972-ben készült, bemutatja a régi parasztházakat, az azok helyén épült Kádár-kockákat, és próbálja rávezetni az embereket, hogy lehetne mást is építeni. Igaz, hogy amit jó példát hoz fel – nekem egyáltalán nem tetszik. A Kádár-kocka túl egyszerű, azok meg ízléstelenül „csicsásak”.
