Menü Bezárás

„Minden egyes emberi sejt szent” – mondja a világhírű idegsebész

Dr. Leon Dănăilă román idegsebész, akit Európa egyik legjobb idegsebészének tartanak, és Albert Einstein mellett a 21. század 500 géniusza közé tartozik. 50-60%-ról 3-4%-ra csökkentette az agyműtétek halálozási arányát, bevezette az operációs mikroszkópot, és ő volt az első Romániában, aki lézeres agyműtéteket végzett.

„Minden egyes emberi sejt szent” - mondja dr. Leon Dănăilă idegsebész

Tagja a Román Akadémiának, az Orvostudományi Akadémiának és a világ más 21 tudományos akadémiájának és társaságának. A bukaresti idegsebészeti klinika neki köszönhetően jöhetett létre. 30 év kutatás után még egy új típusú agysejtet is felfedezett.

A napi rutinja is mindig puritán egyszerűségről tanúskodott. Este 9 órakor lefeküdt, hajnali 4-kor kelt, 2 órán át szakkönyveket olvasott, azután bement a kórházba. 7-től 8-ig ingyenes konzultációkat tartott, majd orvosi vizitet tartott a kórtermekben, 9-10 óra körül pedig belépett a műtőbe, ahol az ország legnehezebb esetei vártak rá.

Dr. Leon Dănăilă igazi legendává vált az idegsebészet világában. 1961-ben kezdett praktizálni Bukarestben, azelőtt a comăneşti-i kórházban dolgozott gyakornokként. 2012-ben már 50 éve praktizált, és ez alatt az idő alatt körülbelül 40 ezer műttet végzett. Amikor a Dr. Bagdasar-Arseni Sürgősségi Klinikai Kórház idegsebészeti osztályának vezetője lett, évi körülbelül ezer műtétet végzett.

Arra a kérdésre, hogy milyen tulajdonságai vannak a jó idegsebésznek, azt válaszolta: „Azt mondják, hogy a legjobb idegsebésznek sasszemre, női kézre és oroszlánszívre van szüksége. A vasculáris idegsebészet a legnehezebb szakterület az idegsebészetben, és a szívsebészet mellett a legnehezebb a sebészetben. Az idegsebészet olyan terület, ahol sokat kell olvasni, különben nem tudsz teljesíteni. Én kicsi koromtól rengeteget olvastam. Az egyetemen igazi könyvmolynak neveztek.”

Ő volt az, aki bevezette az operációs mikroszkóp használatát a romániai idegsebészetben. Azelőtt az agydaganatokat kézzel távolították el, ami 50-60%-os halálozási arányhoz vezetett, hiszen így intenzív vérzés alakulhatott ki az agyban. Az operációs mikroszkóp bevezetése után a halálozási arány 3-4%-ra csökkent.

„A műtét során nagyon jól kell ismerni az agy térképét. Nem szabad nagyon erőszakosnak lenni, hiszen az agy koordinálja a szervezet minden funkcióját.” – mondta.

Arról, hogy miben hisz, és mi motiválta az évek során, így nyilatkozott: „Minden egyes emberi sejt szent. Meggyőződésem, hogy Isten rajtam keresztül segíti a betegeket, akiket megműtök. Isten adta nekem a kezeimet, ő adott nekem lelket, és ítélőkészséget azért, hogy az emberek javára fordítsam. A betegekért teszek mindent. Ha ennek a munkának szenteled magadat, nagyon sok dologról le kell mondanod. Az, hogy segíthetsz egy betegen, látni, hogy új életre kap, miután megműtötted, az egyik legnagyobb elégtétel. Visszaadni valakinek az életét, azt hiszem, a legfontosabb dolog ezen a világon. Megmenteni egy embert, például megműteni a gerincét, ha lebénult, kivenni a tumort, és látni, hogy újra tud járni, olyan csoda, ami elragadtatással tölti el a lelket.”

“Műtöttem államelnököket, miniszterelnököket, minisztereket, Romániában és külföldön is, ugyanakkor középosztálybelieket, csavargókat, hajléktalanokat, sőt, még bűnözőket is. Nekem nem számít, milyen társadalmi státusza van valakinek, én csak az életüket akarom megmenteni. Számomra minden beteg király – ez a kedvenc szólásom.” – mondta az idegsebész.

Nemrég készült vele egy hosszabb interjú román nyelven, mindazok figyelmébe ajánljuk, akik ismerik a nyelvet és kíváncsiak erre a nagyszerű emberre.