Egy nyűgös kisbaba megnyugtatásának legegyszerűbb módszere, ha lefoglalja magát. Csak hát nem sok unaloműző tevékenység van még a palettáján. Régebben még kevesebb volt, nem volt saját gyerekszoba, sőt színes, hangos, zenés játékok sem függtek az ágyában. Már ha volt saját ágya.
Manapság is sok picur rájön saját magától, hogy tökéletes módszer erre ha szájukba veszik hüvelykujjukat, de legtöbbjüknek szállítják a megoldást a szülők – egy cumi személyében.
Régen sem volt ez másképp, sőt akkoriban még kevesebb idő volt pátyolgatni egy csemetét, hisz az anyának előbb-utóbb minden munkát a ház körül el kellett végezni – méghozzá nem gépekkel, hanem kézzel. Plusz a többi gyerek felügyelete és ellátása. Volt dolog épp elég.
Úgyhogy fontos volt hogy etetésen, játékon és tisztába tételen kívül legalább egy ideig nyugton maradjon az a gyerek, lehessen dolgozni, ténykedni mellette.
Boltban vásárolható cumi még nem volt, ha volt, akkor borsos áron – nem is foglalkoztak vele, hisz volt egy módszer, amit generációkon keresztül alkalmaztak sikerrel.
Gyolcsba kötött kenyérbelet használtak e célra, de persze nem csak úgy szárazon, hanem eleinte vízbe, vagy tejbe áztatták, később már cukros tejbe, majd meg is csócsálták, hisz amúgy darabos lett volna. Ezt az összerágott kenyeret rakták aztán a ritka szövésű anyagba, összekötötték, rögzítették madzaggal a pólyához, vagy a kicsi fekvőhelyéhez – hogy nehogy lenyelje, és ezt szopta a pici ha épp nyűgös volt valamiért, rossz kedvében, vagy csak várta, hogy foglalkozzanak vele.
Aztán persze előfordult olyan is, hogy a szülők már kimerültek a sok sírás-rívás miatt, nappal ott volt a sok dolog, éjszaka meg nem alhattak a kicsitől- ilyenkor előfordult az is, hogy a kenyérrel kitömött kis dudlit, cuclit egy kis pálinkába is belemártották, vagy pedig mákfőzetbe.
Ettől a pici bealudt, a szülők is pihenhettek…
Mai szemmel nézve elég szörnyű szokás, de még ezelőtt 50-60 éve is alkalmazták több helyen.
