Menü Bezárás

Molnár Áron már a bíróság előtt összeszólalkozott a fóti gyermekotthon volt igazgatójával

Több hónapnyi készülődés után szerdán délelőtt megkezdődött az a bírósági eljárás, amelyet rágalmazás és becsületsértés miatt indítottak Molnár Áron színész és aktivista ellen. A feljelentést Páger Pál Attila, a fóti gyermekotthon korábbi igazgatója tette.

Molnár Áron és Páger Pál Attila a bíróság előtt/ Fotó: Zsolnai Péter forrás Blikk

Molnár Áron érkezett elsőként a bíróságra. Még az épület előtt élő videóban jelentkezett be közösségi oldalán, ahol követőinek arról beszélt, mire számít a tárgyaláson.

Nem sokkal később Páger Pál Attila is megérkezett, robogójával éppen Molnár közelében állt meg. A két férfi között szinte azonnal szóváltás alakult ki. A színész végül arra figyelmeztette a volt intézményvezetőt, hogy készüljön fel, mert kemény bírósági eljárásra számíthat.

Molnár korábban ennél is határozottabban üzent Págernek. Egy videójában azt mondta, hogy az eljárás végkimenetelétől függetlenül nem kívánja annyiban hagyni az ügyet, és továbbra is mindent megtesz azért, hogy kiderüljön az igazság.

Molnár Áron és a fóti gyermekotton volt igazgatója/ Fotó: Zsolnai Péter forrás Blikk

Mi áll Molnár Áron és Páger Pál Attila perének hátterében?

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) korábban felfüggesztette a fóti gyermekotthon igazgatóját, miután felmerült annak gyanúja, hogy fizikailag bántalmazhatta az intézmény egyik lakóját.

Páger később visszatérhetett vezetői pozíciójába, majd ismét felmentették a munkavégzés alól.

Molnár Áron egy korábbi bejegyzésében azt állította, hogy számos e-mail, SMS, fénykép és videó bizonyíthatja: az intézményben dolgozó nevelők éveken keresztül jelezték az általuk tapasztalt problémákat és Págerrel kapcsolatos állításaikat az SZGYF felé, ám ezeknek szerinte nem lett érdemi következménye.

A színész korábban egy megrázó felvételt is nyilvánosságra hozott a fóti Károlyi István Gyermekközpontból. A videón egy felügyelő látható, amint egy földön fekvő, fogyatékkal élő fiút fojtogat.

Molnár azt is közölte, hogy a mostani bírósági eljárástól függetlenül továbbra is várja az ügyhöz kapcsolódó információkat, bizonyítékokat és lakossági jelzéseket.

Mindössze nyolc percig tartott a meghallgatás

A nagy várakozás ellenére az első bírósági meghallgatás mindössze nyolc percig tartott.

Molnár Áron mosolyogva hagyta el a tárgyalótermet, de Páger Pál Attila sem látszott különösebben feldúltnak.

A bíróság arról kérdezte a feleket, van-e lehetőség arra, hogy békésen rendezzék a konfliktust. Mivel nem született megegyezés, az ügy tárgyalással folytatódik.

A következő szakaszban bizonyítási eljárásra kerülhet sor, amelynek során Molnár Áronnak kell alátámasztania a Páger Pál Attilával kapcsolatban korábban nyilvánosan megfogalmazott állításait.

A két fél között tehát egyelőre nem történt közeledés, sőt már a bíróság épülete előtt érezhető volt a feszültség. Az ügy érdemi része a következő tárgyaláson folytatódhat.