
Fotó: Youtube
Magyar Péter újabb bejelentést tett
Magyar Péter egy frissen közzétett videóban újabb súlyos állításokat fogalmazott meg a hazai pénzmozgásokkal kapcsolatban. A politikus szerint több, a NER-hez köthető személy is érintett lehet olyan ügyekben, amelyek már hatósági figyelmet is kaptak.
“Tudomásunkra jutott, hogy több NER-hez köthető stróman számlája is zárolásra került”
– mondta legújabb videójában Magyar Péter leendő miniszterelnök.
A politikus már korábban, egy szombat esti bejelentkezésben arról beszélt, hogy információi szerint egyes vállalkozók a kormányváltás lehetősége miatt megpróbálhatják külföldre vinni a pénzüket. Ezzel összefüggésben gyors fellépést sürgetett, és több hatóságot is megszólított.
Akkor úgy fogalmazott, hogy szükséges lenne „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket”. Emellett arról is beszélt, hogy tudomása szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal már lépett bizonyos ügyekben, és egyes, nagy összegű tranzakciókat felfüggesztettek.
Magyar Péter szerint a NAV több olyan utalást is megállított, amelyek Rogán Antal környezetéhez köthetők, és amelyeknél pénzmosás gyanúja merült fel. A politikus hangsúlyozta, hogy ezek az információk banki jelzések alapján kerülhettek a hatóságok elé.
A hét elején újabb részleteket is megosztott. Kiemelte, hogy a NAV nem cáfolta a felfüggesztett utalásokkal kapcsolatos híreket, és felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint az ilyen intézkedések csak korlátozott ideig tarthatók fenn.
Magyar Péter arra is kitért, hogy a hatályos jogszabályok alapján a felfüggesztés ideje négy plusz három nap lehet, és hosszabb zárolás csak akkor lehetséges, ha rendőrségi eljárás indul.
“felszólítom a NAV elnökét, hogy a bankok által jelentett átutalások ügyében tegyen rendőrségi feljelentést annak érdekében, hogy a nyomozó hatóságok ki tudják vizsgálni az érintett milliárdok eredetét.”
A politikus emellett azt is javasolta, hogy a jövőben hosszabb ideig, akár 90 napig is felfüggeszthetők legyenek azok az utalások, amelyeknél pénzmosás vagy vagyonkimentés gyanúja merül fel.
Bejelentkezésének végén hangsúlyozta, hogy egy esetleges új kormány minden eszközt bevetne az ilyen ügyek feltárására és megakadályozására, és kijelentette, hogy fellépnének az ellen, amit így fogalmazott meg:
„Orbán-kormányok alatt bűncselekménnyel szerzett vagyonok külföldre menekítése ellen”.