Ez a kép az elmúlt hetekben szinte felrobbantotta a legnagyobb közösségi felületeket. A kép cseppet sem az, aminek látszik. A képen is megjelenő illúziót „Coffer Illúziónak” nevezzük, amely magyar fordításban kazettás illúziónak nevezhető, ami nem is véletlen, hiszen nevét az építészetben is használt kazetta-kazettás terminusból származik.
Annak ellenére, hogy első ránézésre nem úgy tűnik, ezen a képen összesen 16 kör látható. De hogyan is működik az illúzió? A Coffer Illúzió azért csaphatja be az agyunkat, mert az nagyon hajlik a merev és zárt alakzatok felismerésére. Az agyunk legkönnyebben a függőleges és a vízszintes alakzatokat, vonalakat tudja értelmezni.
Te látod a köröket?
Az illúzió továbbá azért is jöhet létre, mert az agyunk a pixeleket csoportosítva éleket és kontúrokat, majd végül alakzatokat és így tárgyakat próbál beazonosítani.
A Twitteren emberek ezrei mondták el véleményüket az illúzióval kapcsolatban, hiszen voltak olyanok, akiket abszolút nem lehetett meggyőzni a körök létezéséről. Sokan arról számoltak be, hogy akárhogyan is forgatják a képet, akármilyen szögből is vizsgálják, csak vízszintes és függőleges fonalak sokaságát tudják kivenni.
Neked sikerült felfedezni a 16 kört a képen?
A képet eredetileg 2006-ban Anthony Norcia készítette, aki ezzel a művel el is nyerte még abban az évben az Év Illúziója díjat.