Menü Bezárás

Örökbefogadta a tanár a diákját, hogy megmentse az életét: “Olyan ez, mint egy valóra vált álom”

A legszebb történeteket az élet írja!

A fiú szervátültetésre várt, de mivel nem volt állandó lakhelye levették a transzplantációs listáról. Finn Lanning matematikatanár soha nem gondolta, hogy ilyen hirtelen apa lesz belőle. Az élete pillanatok alatt megváltozott, amikor megismerkedett Damiennel, aki egy igen különleges diák volt.

“Az osztályomba járt, Damien volt az egyik legviccesebb diák, de közben jól tanult, és nagyon kitartó volt” – mondta Finn.

A tanár tudta, hogy Damien nem egy átlagos gyerek, de ami az iskolán kívüli életét illeti, arról nem sokat tudott. A 2018-as év végén Damien odament a tanárhoz és közölte vele, hogy nem tér vissza az iskolába.

“Csak odajött hozzám, és azt mondta: nem jövök vissza az iskolába” – nyilatkozta Finn a CBS Evening Newsnak. Ekkor tudta meg, hogy Damiennek egy igen komoly, fokális szegmentális glomerulosclerosis nevű autoimmun betegsége van. Veséje 8 éves kora óta nem működik rendesen, és ezért dialízisre jár. Mivel nincs állandó lakhelye, nevelőotthonban él, levették a transzplantációs listáról.

Damien négy éve lakik nevelőotthonban, de ez még mindig csak átmeneti lakhely, a veseátültetésen pedig csak akkor vehet részt, ha stabil otthona van, ahol gond nélkül regenerálódhat a műtét után. Mivel ez egyelőre nem volt elérhető számára, levették a transzplantációra várakozók listájáról.

“Betegsége miatt nehéz volt olyan családot találni számára, aki örökbe fogadta volna” – mondta Finn. “Azt mondta nekem, hogy el kellett hagynia a nevelőotthont, és a kórházba költözik, mert az otthonban nincs már hely számára. Emlékszem, ott ültem vele és nem igazán tudtam, mit mondjak”.

Finn minden nap bement a kórházba Damienhez, és, amikor megtudta, hogy levették a transzplantációs listáról, egészen biztos volt benne, hogy mit kell tennie. Befogadta az otthonába és a szívébe: nem csak egy otthont adott, amit szükséges volt a veseátültetési listához, hanem egy olyan embert is, akire mindig számíthat ezután, ő lett a családja.

Két év telt el azóta, hogy a matematikatanár először hallott Damien küzdelmeiről, és mára már a 15 éves fiú boldog és egészséges tinédzser. Átesett a transzplantáción, Finn örökbe fogadta, és szerető otthont nyújt számára.

“Olyan ez, mint egy valóra vált álom” – mondta Damien boldogan. Forrás