Anna Kiryanova népszerű pszichológus, író és TV-műsorvezető a hazájában, Oroszországban. Az ő nevéhez kapcsolódnak A halottak ébredése és a Sorni-Nai vadászat című regények, valamint az…
A hetvenes-nyolcvanas években sokan éltek vele. Mi is. Régen minden hónapban legalább egyszer előfordult hétvégéken rántott parizer, egészen valamikor 1985-ig. Utána már nem. Addig se…
Legtöbben még csak fekete-fehérben láttuk az eredeti vetítést, hisz 1968-ban még nem lett volna színes tévét venni, még csak hallottunk róla, hogy lesznek majd valaha…
A feleség állapota egyre rosszabb lett, a betegség miatt már szinte fel sem tudta emelni a karját…A lenti filmet a Lova What Matters Facebook-oldalára tették fel. A férfi…
Erőt adnak, és arra ösztönöznek, hogy jobb ember legyél. Teréz Anya gondviselő tanácsai, amelyek erőt adnak, és arra ösztönöznek, hogy jobb ember legyél, aki a…
Ha az ő nagymamájával vagy anyukájával történne valami ilyesmi, mit szólna? Rég találkoztam ennyire érzéketlen emberrel, mint ma a kispesti szupermarketben, aminek a nevét direkt…
Az íze össze sem hasonlítható a boltban vásárolt kenyérével. Hozzávalók: 500 g liszt, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál só,…
Általában azoknak az embereknek megbízhatóbb a látása és a szemmértéke, akiknek a munkájuk során az átlagosnál jobban igénybe van véve a szemük. Persze a mindennapok…
Egy ember személyiségének meghatározásához általában látnunk kell a megjelenését, ismernünk kell a szokásait, az arckifejezését, a gesztusait vagy a horoszkópját. Az imént említetteken túl akad…
Ha valaki úgy dönt, hogy kilép az életedből, akkor mindenképpen el fog menni – nem tudod megállítani
Ha valaki úgy dönt, hogy kilép az életedből, akkor mindenképpen el fog menni. Még ha sikerül is valamivel késleltetned a pillanatot: zsarolással, hízelgéssel, fenyegetéssel –…