Egy ideje már nem dolgozom, így végre szabadidőm is van. A férjemmel mindketten otthon lehetünk. Két gyermekünk van, akik rögtön megörültek a hírnek, mondván így…
A kenyér a magyar ember táplálkozásában évszázadokon keresztül központi helyet foglalt el. Az alföldi kenyér már a 18. században európai hírnevű volt. Nyugati utazók ámulattal…
1898. szeptember 10-én – picivel több mint 119 éve gyilkolták meg Erzsébetet, Ausztria császárnéját és Magyarország királynőjét, I. Ferenc József feleségét, akit mindenki csak Sissiként…
Nagy eséllyel megették. Régen a 2-3 napos kenyér még ehető volt. Nem penészedett, nem morzsálódott már másnap, szeletelni lehetett. A hatvanas-hetvenes években még nem volt…
Hát persze, hogy a szomszédban…. Gyerekként falun – de városon is – gyakran megfordultunk a szomszéd háznál, sőt nem csak a közvetlen szomszédnál, hanem akár…
Ha úgy érzed, a gödör legmélyén heversz, és már a fény sem pislákol be az ablakodon, hidd el, onnan is van kiút. Az alábbiakban 30…
Úgy döntöttem, hogy folytatok egy kisebb kísérletet, de az eredmény megrázott… Neked is van néhány szerető és gondoskodó barátod, akik mindig ott vannak melletted? Nos,…
A családok eltérő szokásokat alkalmaznak a gyermek esti lefektetését illetően. Vannak, akik jó éjt puszit adnak, majd kimennek a szobából, vannak, akik minden este mesét…
Nagyszerű posztot osztott meg D. Péter az Európa Expressz Facebook nyilvános csoportjában. És ez majd beleszámít az inflációba? De ugye a “termékinfláció” kifejezés megvan mindenkinek? Amikor a…
Nem túl gyakran, de pont elégszer. Egy biztos: nem volt az, mint manapság, hogy hús nélkül már nem is étel az étel. Régen napok teltek…