Valami id*óta kitalálta,és persze mint minden baromság, ez is futótűzként terjed, hogy 50-70 éve bagóért jutottak hozzá egy házhoz nagyszüleink, egy mai 20-30-asnak meg meg…
Az apák között szép számmal akadnak olyanok, akik az apaság mellett egyfajta humorista szerepet is betöltenek a mindennapokban. A hivatásos humoristákhoz képest annyi különbséggel, hogy…
Talán úgy tűnhet, van olyan ember, akinek rózsás az élete, a valóság az, hogy minden sors mögött egy láthatatlan teher, egy ősi karma áll, amely…
Góllal jelentette be Szoboszlai Dominik, hogy apuka lesz Gólyahír a pályán és azon túl is: Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott középpályása első gyermekét várja…
Az anyósom minden rokont meghívott, hogy előttük leleplezzen engem és bebizonyítsa, hogy nem az ő fiától szültem a gyereket. DNS-tesztet csináltattak, és úgy döntött, hogy…
A színésznő egy piros pulóverben, pizsamában és bolyhos nyuszis papucsban jelent meg az utcán, és a rajongók először nem is vették észre, hogy ő Hollywood…
A nők esetében a stroke a harmadik legtöbb halált okozó betegség között szerepel, a szívroham és a rosszindulatú daganatos betegségek után. A férfiaknál a stroke…
Ahogy a csillagok az éjszakai égbolton magukra vonják a figyelmet, úgy vonzza a szerencse most három kiválasztott csillagjegyet. A kozmikus erők összjátéka révén olyan meglepetések…
A kínai nemzet által legdicsőítettebb filozófus Konfucius. Minden csillagjegyhez van egy üzenete, amely hasznos lehet. Keresd meg a csillagjegyed és olvasd el, mi az, amire…
Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel is! A szakértők szerint az a testrész, amelyet a zuhany alatt rutinszerűen elsőként habzol be, megdöbbentő információkat árul el a…