Ha nem figyelsz oda könnyen megavasodik a dió. Gondolom te is összegyűjtötted már a friss diót a diófák alól, és már el is készültél a…
Pam és Gary Willis, akiknek a saját gyerekeik már mind felnőttek és elköltöztek otthonról, 2013 óta fogadnak be gyerekeket nevelőszülőkként, de azt korábban még ők…
Fiatalon szerzett hírnevet és nem tagadja, hogy bár abban a korban van, amikor sokan küzdenek az öregedéssel, az ő fizikai megjelenése továbbra is lenyűgöző. Az…
A lendületes duókat és a feltűnő párokat felvonultató jelenetek teszik emlékezetessé a képernyőn látottakat. Ki felejtené el, amikor Chandler megkérte Monica kezét, vagy azt a…
Jól esik a szemünknek nézni, amikor egy az évek óta elhanyagolt tárgyakat letakarítjuk és helyrehozzuk. Még akkor is, ha órákat töltünk el velük, ha a…
Az erdőfürdő kockázatai és mellékhatásai sem elhanyagolhatóak, mégis arra bíztatok most minden, városban élő, sok ülő munkát végző, zárt térben dolgozót: sétáljon egy nagyot a…
Ahogyan öregszem, egyre inkább hiszek abban, hogy szükségünk van olyan rituálékra és megszokásokra, amik csak a mi családunkra jellemzők. Így aztán számomra természetes, hogy az…
Egy tanulmány szerint minél intelligensebb egy nő, annál valószínűbb, hogy gyermektelen marad. Noha ezzel nem értünk egyet, nem vitatható, hogy azoknak a nőknek a száma,…
Bármennyire is szeretnénk, az igazság az, hogy nem mindannyian születünk jó megfigyelőnek. Míg egyesek bámulatos könnyedséggel vesznek észre egy fekete macskát, amely egy ugyanolyan színű…
Ha mindig is szeretted volna kipróbálni a figyelmedet, akkor ez a kvíz a megfelelő számodra. Ez az 5 perces teszt megdöbbentően egyszerű, mégis általános képet…