Menü Bezárás

Ruszó Tibi házat venne szüleinek, ha megnyerné az X-Faktort

A Felvidékről érkezett fiatal énekes szeretne valamit visszaadni a családjának, ha már így támogatják.

BEST Magazin készített interjút Ruszó Tibivel, az X-Faktor jelenlegi szériájának legfiatalabb versenyzőjével. Mint azt eddig tudni lehetett, a felvidéki Balogújfaluból érkező énekes és családja szerény körülmények között él, az élő show-ra is csak segítséggel tudtak Budapestre utazni a versenyző szülei.

Ahogy elárulta Ruszó Tibi, most szeretne szüleinek visszaadni valamit a sok-sok támogatásból, amit kapott eddig:

Ebbe nőttem bele, és a szüleim mindent megtettek, hogy megadják nekünk, amire szükségünk van, bár ha belegondolva, legbelül biztosan nyomasztotta őket, hogy egyik napról a másikra élünk. Az a célom, hogy kényelmessé tegyem a szüleim életét. Ha megnyerném az X-Faktort, az első dolgom az lenne, hogy vennék nekik Budapesten egy házat

– fogalmazott az énekes, aki elárulta, már döntés született arról, hogy a fővárosba költöznek szüleivel és egyik bátyával, hiszen az X-Faktor nyújtotta lehetőség miatt talán most elindult valami ígéretes az életükben.