Persze ilyenkor nem az utcán, hanem ha otthon fogyasztották el ezt az üdítő, frissítő finomságot. Erre az 1900-as évek legelején nagy esély volt, mivel nem volt még tölcsér, csupán 1904-ben fejlesztették ki, s eltelt egy idő, míg általánossá vált.
Viszont a fagylaltot már ismerték, és igencsak szerették felnőttek is, pedig akkoriban gyerekes édességnek számított.
Voltak, akik otthon is készítettek, vagy készíttettek fagylaltot, később azonban az lett a szokás, hogy a közeli cukrászdában, vagy esetleg utcai árusnál egy direkt erre a célra fenntartott edényben, vagy egyszerű befőttes üvegben vittek haza annyi hideg nyalánkságot, ami az egész családnak elég volt egy evésre. Később már akár termoszban is, bízva szigetelésében.
Volt ostyából, direkt erre a célra készített kagyló is, amibe néhány forintért fért egy kis csoki-vanília, vagy amit épp megkívántak.
Eleinte viszonylag kevesen éltek az ostyatölcsér lehetőségével – nem volt szokás utcán enni semmit, kis időnek kellett eltelnie, hogy a fagylalt nyalása tölcsérből elfogadott legyen általánosan. Persze voltak kivételek.
De ha olyan adagot akartak otthonra, amiből tényleg mindenkinek jutott, és nem csak egy-egy gömbnyi, akkor üveggel érkeztek a cukrászhoz.
Legkedveltebb íz a csoki, vanília volt, még esetleg a puncs jöhetett szóba, no és a citrom.
Hazaérve pedig szépen kiporciózták az adagokat – méghozzá fagylaltos kelyhekbe, fagylaltos pohárba, körbeülték az asztalt, és szépen, lassan elfalatozgatták a kenyérszelettel, vagy valami tésztás süteménnyel. Nyilván ezzel lassították a fagyi habzsolását, s míg megrágta a gyerkőc a tésztát, vagy kenyeret – addig sem nyelte hirtelen a jéghideg finomságot.
Nem volt apelláta, a pár éves kisgyerektől kezdve egészen a kilencven éves dédiig – mindenki tudta, hogy ezt így kell enni, hisz akkoriban még rettegett betegség volt egy torokgyulladás is, nehezen gyógyult ki az ember ebből is.
Épp ezért pici gyerekeknek – nagyjából óvodás korig – nem is adtak belőle. Esetleg tejszínt kaphatott, ha épp a cukrásznál volt az is. Ha nem, akkor meg majd csak pár év múlva kapott fagyit, mindent a maga idejében, mikor már megértette, hogy mit, hogyan, miért.
Aztán ez a szokás is változott, nagyjából a hatvanas-hetvenes évektől – mikor már apró malőr lett a torokfájás az antibiotikumoknak köszönhetően.
