Elindulsz otthonról, bezárod az ajtót, majd néhány lépés után hirtelen megállsz. Biztosan elfordítottad a kulcsot? Visszamész, ellenőrzöd, aztán újra elindulsz. De mi történik akkor, ha öt perc múlva ismét ugyanaz a kétely gyötör? A szakemberek szerint van egy pont, amikor az ártalmatlan óvatosság már komoly szorongással járó problémává válhat. És nemcsak az ajtózár ellenőrzéséről van szó.
Szinte mindenkivel előfordult már, hogy elindulás után eszébe jutott: vajon lekapcsolta a villanyt, elzárta a gázt, vagy rendesen bezárta a bejárati ajtót?
Ilyenkor az ember visszafordul, ellenőrzi, amit kell, majd nyugodtan folytatja az útját.
Ez teljesen hétköznapi dolog.
De képzeld el, hogy valaki ugyanezt nem egyszer, hanem tízszer, húszszor vagy akár még többször kénytelen megtenni.
Hiába látja a saját szemével, hogy az ajtó zárva van, néhány másodperc múlva újra rátör a bizonytalanság.
Az ilyen helyzetek hátterében bizonyos esetekben kényszerbetegség, más néven obszesszív-kompulzív zavar is állhat.
Amikor a saját gondolataid nem hagynak békén
A kényszerbetegség, röviden OCD, jóval többet jelent annál, mint hogy valaki különösen szereti a rendet, vagy alaposabban ellenőrzi a dolgokat.
A probléma egyik része a visszatérő, akaratlanul jelentkező, szorongást kiváltó gondolatok megjelenése.
Valaki például attól retteghet, hogy nyitva hagyta az ajtót, és emiatt betörnek a lakásába.
Más attól félhet, hogy a gáztűzhelyet nem kapcsolta ki, és tűz keletkezik.
A gondolat annyira nyomasztó lehet, hogy az illető valamilyen cselekvéssel próbálja csökkenteni a feszültséget.
Újra ellenőrzi a zárat. Megnézi a tűzhelyet. Megmossa a kezét. Vagy gondolatban ismételget valamilyen megnyugtató mondatot.
Rövid időre megkönnyebbül.
Aztán a kétely visszatér, és minden kezdődik elölről.
Van, aki naponta órákat veszít emiatt
A lengyel Pacjenci.pl egy egészségügyi újságíró, Paulina Wójtowicz beszámolóját idézi, aki a kényszerbetegségben élők mindennapjaival foglalkozott.
Az általa bemutatott történetek között olyan ember is szerepel, aki annyiszor ellenőrizte az ajtózárat, hogy végül a kilincs is tönkrement.
Másoknak a kézmosás, a rendrakás vagy bizonyos mozdulatok ismételgetése veszi el a napjuk jelentős részét.
És ami kívülről különösen nehezen érthető: az érintettek gyakran maguk is tisztában vannak azzal, hogy a félelmük túlzottnak tűnik.
Mégsem tudják egyszerűen abbahagyni az ellenőrzést.
Az ugyanis nem valódi megnyugvást hoz, hanem csak rövid időre enyhíti a szorongást.
Honnan tudhatod, hogy ez már több egyszerű óvatosságnál?
Az egyik legfontosabb különbség az, hogy mennyi időt és energiát vesz el a viselkedés, és mennyire zavarja a mindennapi életet.
Ha néha visszamész ellenőrizni a bejárati ajtót, az önmagában még nem jelent betegséget.
Ha azonban a visszatérő gondolatok és az ellenőrzési kényszer naponta hosszú időt vesznek el, jelentős szorongást okoznak, vagy akadályozzák a munkát és a családi életet, már érdemes szakemberhez fordulni.
A diagnosztikai gyakorlatban gyakran figyelmeztető jelnek számít, ha a kényszergondolatok és kényszercselekvések naponta több mint egy órát vesznek igénybe, de ennél rövidebb ideig tartó, súlyos panaszok is indokolhatnak segítséget.
Nem az ellenőrzések pontos száma dönti el, hogy baj van-e, hanem az, hogy az ember mennyire képes uralni a helyzetet, és mennyit szenved miatta.
Nemcsak az ajtózár lehet a probléma
A kényszerbetegségnek sokféle megjelenési formája lehet.
Van, aki a fertőzésektől fél, ezért újra és újra kezet mos.
Más attól tart, hogy valamilyen hibát követett el, ezért folyamatosan ellenőrzi az elküldött üzeneteit vagy a munkáját.
Előfordulhatnak zavaró, akaratlan gondolatok is, amelyeket az érintett szégyell, és amelyek miatt erős bűntudatot él át.
Fontos tudni, hogy egy nem kívánt, ijesztő gondolat megjelenése nem jelenti azt, hogy az illető valóban meg akarja tenni azt, amitől fél.
Sok érintett éppen azért szenved, mert ezek a gondolatok teljesen ellentétesek az értékeivel.
A családtagok sokszor segíteni akarnak, mégis nehezíthetik a helyzetet
Képzeld el, hogy a párod indulás előtt már ötödször kérdezi meg: biztosan bezártuk az ajtót?
Először türelmesen válaszolsz. Másodszor is megnyugtatod. Aztán már te magad ellenőrzöd helyette a zárat, csak hogy végre el tudjatok indulni.
Teljesen érthető reakció.
Csakhogy a szakemberek szerint a folyamatos megnyugtatás és a kényszercselekvésekben való részvétel bizonyos esetekben fenntarthatja a problémát.
Az érintett ugyanis nem tanulja meg elviselni a bizonytalanságot, hanem újabb és újabb megerősítést kér.
Ez nem jelenti azt, hogy a hozzátartozóknak türelmetlenül vagy keményen kellene fellépniük.
A megfelelő segítség inkább abban áll, hogy támogatják a szakemberrel közösen kialakított kezelési tervet, és nem erősítik tovább a kényszeres viselkedést.
Van kiút ebből az ördögi körből
A kényszerbetegség kezelhető állapot.
Az egyik leghatékonyabb módszer a kognitív viselkedésterápia egyik formája, az expozíció és válaszmegelőzés.
Ennek során az érintett szakember segítségével, fokozatosan megtanulja elviselni a szorongást anélkül, hogy azonnal végrehajtaná a megszokott kényszercselekvést.
Például ellenőrzi az ajtót a szokásos módon, majd a terápiás tervnek megfelelően megpróbál ellenállni az újabb ellenőrzés késztetésének.
A feszültség eleinte erős lehet, de idővel csökkenhet.
Szükség esetén gyógyszeres kezelés is segíthet, amelynek alkalmazásáról pszichiáter dönt.
A lényeg, hogy az érintett ne maradjon egyedül a problémájával.
Egy apró szokás vagy figyelmeztető jel?
Az ajtó ellenőrzése önmagában természetes óvatosság.
Akkor érdemes jobban odafigyelni, ha az ellenőrzés már nem a biztonságról szól, hanem a megnyugvás szinte elérhetetlen hajszolásáról.
Ha valaki emiatt rendszeresen elkésik, nem mer elindulni otthonról, vagy naponta hosszú időt tölt ugyanazoknak a dolgoknak az ismételgetésével, érdemes pszichológus vagy pszichiáter segítségét kérnie.
Mert a legnagyobb különbség nem az, hogy hányszor fordítod el a kulcsot, hanem az, hogy utána képes vagy-e nyugodtan továbbmenni.
Veled előfordult már, hogy visszamentél ellenőrizni a bejárati ajtót vagy a tűzhelyet?
