Indulhat a kvíz ? Jó szórakozást, jó játékot ! Retro, magyar filmek: mennyit ismersz fel 20-ból?
Komolyan mondom, a legnehezebb feladat ennek a tesztnek az elkészítésekor az volt, vajon miket írok be hamis válasznak. Mennyi, de mennyi emlék suhant át az…
Sőt – nem csak ismerték, segítették is,ahol csak tudták? Munkával, és másként is… A régi időkben szombatonként nagyrészt délig, vasárnap pedig egyáltalán nem voltak nyitva…
Manapság úgy vagyunk vele, hogy inkább szétveri, pedig bizony régen összehozta az embereket. Persze akkor még nem volt olyan, hogy minden helyiségben ott díszelegjen a…
Tudod, néha sajnálom a mai gyerekeket. Hogy nekik nincsenek olyan tanítómestereik, mint nekünk voltak. Pedig mennyire hiányzik a mai televíziózásból – sajtóból egy Öveges professzor,…
Ma Budapesten hosszú dugóban ücsörögtem az autóban a rakparton és néztem, ahogy hajók, uszályok “futkostak” a Dunán. Eszembe jutott a nagypapám, akinek volt egy igazi…
Újabb eleméhez érkezett a nagy sikerű kvízsorozat, most a 80-as, 90-es évekbe repülünk és elsősorban a technikai dolgokkal fogunk játszani. Mennyit sikerül felismerned a 9-ből?
“Az én gyerekkoromban még nem volt igény arra, hogy egy gyerek úgy nézzen ki, mint akit egy magazin címlapjáról húzgáltak lefelé. Volt három pulcsim, három…
Volt egyszer, hogy egy fiúcska elindult iskolába. Ő kicsi volt, és az iskola óriásinak tűnt számára. Mikor azonban látta, hogy osztályának bejárata egyenesen az udvarról…
Ez a jószívű kisfiú a te szívedet is megmelengeti majd. Mindannyiunknak van egy álma, egy küldetése, amit szeretne megvalósítani az életben. De nem sok olyan…