Elena Volk tavaly vált népszerűvé, amikor megjelent a médiában, mint egy 70 éves nő, aki tudja, hogy kell szórakozni, és aki klubokban táncolja át az…
Soha, senki előtt nem titkolja, hogy számára gyermekei az első számú prioritás. Kate Middleton kicsit mindenki szívéhez hozzánőtt, hiszen kedves és barátságos személynek ismerhettük meg…
Az orvosok azt javasolják, hogy egy nő az első gyermekének lehetőleg 30 éves kora előtt adjon életet. Ennek elsősorban egészségügyi okai vannak. 40 éves kor…
Robert De Niro színész, rendező, Oscar díjas művész. Több mint 90 filmben játszott főszerepet, általában gengszter vagy egy kemény és durva ember szerepét alakította. Hosszú…
De hála az Égnek – szerencsés kimenetelű… Gálffi László Budapesten született 1952. november 17-án, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös…
Akkoriban, 1972. Szilveszterén nem igazán kötött még le a televízióműsor, ez a része meg végképp. Két – számomra ismeretlen táncosnő, akik ráadásul szinte teljesen egyformák…
Máté Péter Budapesten született 1947. február 4-én, és ugyanitt halt meg 37 évesen, 1984. szeptember 9-én. Mai napig találgatnak haláláról az emberek, mindenfélét beszélnek –…
Te is felismerted?1968-at írtunk, amikor is először felcsendült ez a szám! Remélhetőleg te is ismered, mert egy nagyon felkapott sláger volt Magyarországon! Szerintünk az egyik legjobb…
Hét dolog, amit biztosan nem tudtál Demis Roussos-ról!A 68 évesen elhunyt világhírű énekesről csak kevesen tudják, hogy: Egyiptomban született, és az ottani válság miatt költözött…
Ha Morgan Freeman nevét halljuk, azonnal bölcsességére és megnyugtató hangjára gondolunk. A színész idén júniusban töltötte be a 83 évet, és továbbra is bámulatba ejti…